Perzselő hőség, tükörsima vízfelület és egy jó hangulatú társaság – ha ez mind adott nyaralás közben, nem is kérdés, hogy tovább kell fokoznunk a kellemes hangulatot egy kis közös szórakozással. Az utóbbi évek legnagyobb vízi slágere a SUP-ozás, amit könnyedén űzhetünk kortól és nemtől függetlenül. Azoknak, akik még csak most ismerkednek a SUP izgalmas világával, összeszedtünk néhány tudnivalót, ami vízre szállás előtt hasznos lehet.

Az is belevághat, aki még sosem SUP-ozott
Senkinek sem kell hátrányban éreznie magát amiatt, hogy még sohasem SUP-ozott, ezt az izgalmas vízi sportot ugyanis bárki űzheti előzetes ismeret nélkül, sőt, idővel vérbeli profivá is válhatunk. Természetesen az alapokat jól el kell sajátítanunk, de azoknak sem kell aggódniuk, akik nem sportos életvitelre rendezkedtek be, hiszen a SUP-ozás kíméletes módon mozgatja át az izmokat. A legjobb SUP-os élményhez pedig nincs is szükségünk másra, mint egyensúlyérzékre, kellemes társaságra és strandolóidőre.
A gyerekek is SUP-ozhatnak
A kisebbek is bátran kipróbálhatják ezt a vízi mozgásformát, ám nekik mindenképp érdemes akkora deszkát választanunk, ami nem túl nagy hozzájuk képest. Ellenkező esetben könnyen felkaphatja, majd a nem kívánt irányba sodorhatja őket egy nagyobb hullám, illetve az evezés is nehezebb lehet a kelleténél nagyobb deszkával. Természetesen felügyelet nélkül ne engedjük SUP-ozni a kisebbeket, és mindig adjunk rájuk is mentőmellényt a biztonságos evezésért.
Vigyünk magunkkal mobiltelefont
Ha van rá lehetőségünk, legyen nálunk feltöltött okostelefon vízhatlan tokban, és kapcsoljuk be rajta a GPS-t arra az esetre, ha hirtelen meg kellene adnunk az aktuális helyzetünket. Ha a Balatonon SUP-ozunk, és minden biztonsági óvintézkedés ellenére bajba kerülünk, hívhatjuk a 1817-es vízi segélyhívó telefonszámot. Telefonunkon ellenőrizhetjük az időjárást is, ami szintén jól jöhet evezés előtt, és persze ne hagyjuk figyelmen kívül a helyi viharjelzéseket sem.
Erre ügyeljenek a kezdők
Azoknak, akik még csak ismerkednek a SUP-ozással, ajánlott csendes, sekély vízben, a part közelében maradniuk, de a rutinosabbaknak is csak a parttól számított 500 méterig javasolt a kievezés. A körülöttünk lévők biztonságára is ügyeljünk: a fürdőzőktől tartsunk legalább néhány méteres távolságot, valamint figyeljünk oda arra, hogy ne keveredjünk a deszkával a kikötők közelébe, a séta- és utasszállító hajók, kompok területére. További veszélyes szituációt szülhet az éjszakai SUP-ozás, így ezt is mindenképpen kerüljük, vagy csak rendkívül jól kivilágított fürdőhelyen próbáljuk ki, és szigorúan csak a mélyvíz tábláig evezzünk.
A kezdők általában felfújható deszkával szoktak először vízre kelni, azonban gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a SUP nincs megfelelően felfújva, a ruganyosság viszont akadályozza a haladást. Az 1 bar nyomás az ideális ahhoz, hogy megfelelően tudjunk siklani a vízen a SUP-pal, ezt legegyszerűbben a pumpa nyomásmérőjével ellenőrizhetjük. A tapasztalatlanok másik gyakori hibája, hogy evezés közben gyakran lefelé néznek, így azonban sokkal nehezebb egyensúlyozni – praktikusabb, ha kinézünk magunk előtt egy célpontot, például egy nádast vagy egy bóját, így máris gyorsabban tudunk haladni.
Tippek haladóknak
Ha profi szintre akarjuk emelni a deszkázást, figyeljünk arra, hogy mindig függőlegesen, a vízre merőlegesen tartsuk az evezőt, ugyanis ez a leghatékonyabb és leggyorsabb módja az előrehaladásnak. Ha ferdén tartjuk az evezőt, akkor minden húzással pont az ellenkező irányba fordul el a deszka, és nem fogjuk tudni helyesen koordinálni magunkat. Emellett az egyenes vonalú haladáshoz arra is szükség van, hogy ne csak az egyik oldalon evezzünk, és cserénél ügyeljünk a kéztartásra is: ha a jobb oldalon evezünk, akkor a bal kéznek, ha a bal oldalon evezünk, akkor pedig a jobb kéznek kell az evező végén található markolaton lennie.
Első a biztonság, kössünk biztosítást!
Ha nyaralás közben próbáljuk ki a SUP-ozást, fel kell készülnünk minden eshetőségre: indulás előtt kössünk utasbiztosítást, hogy nyugodtan élvezhessük a vízen töltött perceket! Bár egyes utasbiztosítások segítő kezet nyújthatnak a SUP-ozás közben bekövetkezett balesetek esetén, ezek elkerülhetők, ha betartunk néhány egyszerű szabályt.
Hasznosnak tartja ezt a cikket?
|
Szerző: Netrisk.hu |